Összeraktuk a favonatot például. Majd hosszasan beszélgettünk róla, hogy nagyon kellene nekünk egy olyan vonat, ami magától megy a sinen, mi meg majd szurkolunk neki.
Építettünk egy legós tornyot is. Jó magasat. Ha még egy felnőtt van velünk, akkor még ennél is sokkal magasabbat szoktunk.
Természetesen a Minurka folyamatosan részt vett a programokban, viszont, ha egy pillanatra valami megmagyarázhatatlan okból az ágyába tettem, azonnal nekiesett a rácsvédőnek. Mostmár hasra is fordul rajta, és tényleg olyan, mintha birkózna vele. Szupercuki.
Egész héten egy lejtő gurítottuk az autókat lefelé. Meg aztán felfelé. De azért ez a lejtős játék csak úgy az igazi, ha fiúk játszák. Így valahogy.
Esténként a teraszon fürödtek, sokat olvastunk, néztünk új meséket és elég jól éreztük magunkat. Hét végére kezdett már hiányozni egy kis kimozdulás. Úgyhogy hajrá kicsit enyhébb nyár, hogy maguk mögött hagyhassuk a bejárati ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése