Húsvéti készülődés

Holnap jön a nyuszi, hurrá. Erre a jelentős eseményre mi is felkészültünk Donáttal. A pocsolyázás és a húbucka mászás után elmentünk tojásfestéket venni, és itthon neki is fogtunk a hímestojásoknak. Amíg főtt a tojás, előkészítettük a festékeket. Én ugyan szóltam, hogy még nincs kész és igazából játszhatunk addig egy kicsit, Donát nem volt hajlandó elmozdulni a festékes üvegek mellől. "Majd én addig itt vigyázok" - mondta, és tényleg. Árgus szemekkel követte nyomon a festéktabletták feloldódásának folyamatát.

Mivel a tojásfestékhez nem adtak matricát, így vettünk egy pár csomaggal. Sima matricát elég vicces tojásra ragasztani, de mivel én még gyerekkoromból úgy emlékszem, hogy a tojásfestékekben szokott lenni matrica, hát megígértem, hogy matricázni fogunk. Matricáztunk. Hát hogy is mondjam. A végeredmény némiképp eklektikusra sikerült. Van olyan tojás, amire nyolc katicabogarat ragasztottunk, de olyan is, amire egy katicát és négy teknősbékát. Igen, a matricákat is ő választotta.

Boldog nyuszit mindenkinek. Mi már nagyon várjuk.

Játék Donát módra

Ami sosem változik, hogy egész nap játszunk. Szerencsére Donát még mindig gondoskodik arról, hogy nehogy véletlenül unatkozzak. Igaz, szerinte a nap minden percében unatkoznék, amikor éppen innék egy kávét/leülnék egy percre/szeretnék egy minimális csendet. Sok kedvenc játéka van, és kellőképp kreatív ahhoz, hogy tényleg lekösse minden energiámat. Plusz Apáét, plusz Göngyi mamáét, és Feri papáét, végső esetben pedig a kutyáét.

A legnagyobb kedvenc elfoglaltság az autózás. A bevezető mondat alapján "Tütüzzünk! Naaagyon sokat!". Azt hiszem, hogy az összes játék közül ez a leginkább agysejt gyilkos egy felnőtt ember számára. Miután van 250 autónk, és ebből SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT, EGYET SEM guríthat el más, csak Donát. A feladat pedig a parkoltatás. Szemléletesen leírva, ülünk a földön, Donát gurítja az autót, mi elkapjuk és leparkoljuk. A játékot színesíti adott esetben, ha Donát nem úgy gondolta a parkolást, mert arrébb kell állítani öt milliméterrel, nincs elég magasan a tűzoltó létrája és/vagy nem ment elég lassan a dömper. Ilyenkor kizökkenhetünk a monotonitásból annak érdekében, hogy egy röpke hisztit kezeljünk, de aztán visszatér minden a régi kerékvágásba. Gurít, parkoltat, gurít, parkoltat.

Újabban örömmel és szívesen legózik. Még mindig inkább tornyot épít, ami mellett ott kell ülni, mert "fogjad meg, fogjad meg, mondom, hogy fogjad meg". Egyáltalán nem hajlandó elfogadni semmilyen építő jellegű megjegyzést a torony stabilitására vonatkozóan, így ülünk és fogjuk, hogy el ne dőljön. Tegnap viszont már Mamával egy komplett várost épített. Íme.

Továbbra is szuper elfoglaltság a festés és a rajzolás. Már nagyon sokmindent rajzol, vannak felismerhető ábrázolásai is. A legjobb mégis, amikor húz egy fekete vonalat és közli, hogy "fekete cicát rajzoltam". Amikor a következő, immáron piros vonalnál megkérdezi, hogy "na, és ez mi", mi joggal válaszolunk úgy, hogy ez bizony egy piros cica. Ilyenkor kapjuk a szemrehányást, mely szerint "neeeem, ez egy repülő, ahogy húzza a csíkot".

A reklám után folytatjuk a játékok bemutatását a plüssállat dobálással, a focizással és a gyurmázással. Nagyon izgi lesz, érdemes velünk maradni.

Napi cuki - Donát pofik

Lénárd





Nagyon megy az idő, Lénárd 2 hónapos lesz a napokban. Nagyon cukipofa, mint ahogy azt majd a képek is bizonyítják. Mostanra már elég sokáig fent van, nézelődik a járókában, nevetgél, Donátot követi szemmel. Donát amúgy nagyon nagy haver. Ahogy meglátja, rögtön nevetgél. Donát pedig mindent megtesz a szórakoztatás érdekében. A legkedvencebb elfoglaltság, amikor Lénárdod hintáztatja, és közben eszelős mód üvölt halandzsául (ti. énekel egy szép éneket a kistesónak...)

 

Egyik nap pedig Feri arra ment be a nappaliba, hogy Lénárd kicsit sírózgat, Donát pedig térdel a járóka mellett, simogatja a kezét és nyugtatgatja, hogy "ne sírjál Kistesó". Remélem még sokáig kitart Donát lelkesedése, mert egyszerűen imádnivalóak együtt.

 

És hát alább egy csomó cuki kép Pufilufiról.

 

 

Együtt

Fiúk

 

 

Első hetek

Hogy is mondjam... Amikor terhes voltam, az egyik barátnőmnek kifejtettem, hogy ha szerencsénk van, akkor minden rendben lesz, enni és aludni fog az első időben Lénárd. Ha nincs szerencsénk, hasfájós lesz, és kiabálni fog. Nem volt szerencsénk. Az első heteket hasfájással, panaszkodással, sírással töltöttük. Az végképp nem segített a dolgon, hogy egy vicces kis fülgyulladást hoztunk haza a kórházból, ami számomra - a szülés utáni hormonzavar ködéből - igen súlyos, ezért fokozottan aggódnivaló problémának tűnt. Egy hét antibiotikumos kezelés. Ez külön jót tett a hasfájásnak.

Az első két hétben Feri szabadságon volt, ami szuper volt. A harmadik héten pedig megérkeztek anyukámék. Pár napot töltöttek csak itt, aztán vitték Donátot Pécsre. Valahogy ezek a hülye hormonok bennem hatalmas hiányérzetet keltettek, így Donát pécsi tartózkodását gyakorlatilag végigbőgtem. Külön öröm volt, hogy Lénárdod viszont szinte nem lehetett letenni. Egész nap a karomban volt, és még éjszaka sem tudtam visszatenni az ágyába. Az alvásidőt ilyenkor én ülve, ő pedig a mellkasomon szuszogva töltötte. Az időszak tanulsága, hogy van az a fáradtság, amitől kifejezetten jól és mélyen tudok aludni - ülve.

A haramdik hét után mondanám, hogy hármasban maradtunk, de mivel Gyöngyi mamáék karnyújtásnyi távolságban vannak, és mindig szívesen segítenek, ez elég nagyképű kijelentés lenne. Mindenesetre el kellett kezdenem beleszokni a szimultán felvigyázásba. Donátnak pedig el kellett kezdenie beleszokni abba, hogy nem minden pillanatban tudok oda ugrani, ahova épp kitalálja. Ez az eddigi abszolút önkényuralom után viszonylag furcsa volt neki, és nem is ment teljesen gördülékenyen. Néhány földhözcsapkodós hisztin kívül - amikor vagy magát, vagy a keze ügyében található bármit vágta oda - nem volt extra nagy gond.

Kezdtünk összeszokni. Én megtanultam Lénárd jelzéseit, Donát megtanulta, hogy vannak helyzetek, amikor dolgom van, Lénárd pedig elkezdett kicsit kiszámíthatóbb és kevésbé hasfájós lenni. Igaz, hogy a mai napig kézben szeret aludni, és általában felébred, ha a kiságy 1 méteren belülre kerül, de legalább már néha le lehet tenni alvó és éber állapotban is. Szívesen játszik a járókájában, és nagyon sokat mosolyog.

Az viszont, hogy Donát mellett nem volt időnk semmire, kissé átértékelődött. Mostanra reggel 7től jó esetben este 10ig folyamatos szolgálat van. Rossz esetben másnap reggel 7ig. Sosincs megállásra lehetőség, mert ha valamelyikük észéleli, hogy leülnénk/megpihennénk/ennénk/akármi tuti kitalál valami újabb feladatot. Már tervezgetjük azt az időszakot, amikor végre 18 évesek lesznek és elköltöznek kollégiumba.

Kistesó bemutatkozik

Február 1-én 3:50 perckor megszületett Lénárd, vagyis a Kistesó.

4050 gramm és 58 centi volt a születésekor. Szinte megegyezett Donát méretével. Villámgyors és problémamentes szülést követően 4 napig élveztük a János kórház vendégszeretetét. 3 nap után hazaengedtek volna, de mivel egy kicsit besárgult, amin már meg sem lepődtem. Igazából én választottam a plusz egy nap kórházat, mert sajnos nem igaz, hogy az ember a második gyerekénél kevesebbet aggódik. Így úgy voltam vele, hogy kibírok inkább még egy nap bezártságot a néhány négyzetméteres kórházi szobában, mintsem hogy utána heteket parázzak itthon és az idegbajba kergessem a ház lakóit, a védőnőt, a patikust, a gyerekorvost, és anyámékat, akik ugyan 240 kmre laknak, de azt hiszem még nekik is elegük lett volna belőlem.

 

 

Donát egyszer látogatott meg minket a kórházban. Iszonyú cukin fogadta a Kistesót. Nézegette, simogatta, majd mikor indultak hazafelé, közölte, hogy majd jön máskor is. Kétszer akart engem hazacsalni, de aztán okosan megértette, hogy én majd csak a Kistesóval fogok menni.

Amikor hazajöttünk, nagyon örült nekünk. És megkezdtük az életünket egy új felállásban.