Hol vannak a dinók?

Lesz majd természetesen karácsonyi bejegyzés is, igyekszem még húsét előtt megvalósítani, de ma egy nagyon fontos kérdésre kaptunk választ, így azt mindenképp szeretném megosztani a nagyközönséggel.

Ma vacsorakor az egyik dinós könyvet olvastuk, amiben az van, hogy hát a dinók bizony kihaltak és már nem léteznek, de azt, hogy ez miért történt nem tudjuk. Innen indult a beszélgetés, mely szerint:

D.: Én tudom hol vannak. Már nem akartak a mi Földünkön élni, ezért elmentek innen nagyon messze. És már soha többé nem jönnek vissza.

A. (vagyis én, a döbbenettől kissé akadozott hangon): És miért nem akartak már tovább itt élni?

D.: Hát mert megunták. 

Na, hát ennyire egyszerű kérem.

Ovis karácsony

 

 

 

A 2013as Nagy Karácsonyi Ünnepségsorozat idén az óvodában kezdődött. Meghatott és lelkes szülőként részt vehettünk az első karácsonyi ünnepélyen. Totális kiborulás szélén voltunk mindketten, amikor majdnem nem értünk oda, mert elromlott a kocsi, amivel indultunk. Aztán végigizgultuk, hogy észrevegyen minket és hogy tudjak néhány fotót készíteni és közben meg majdnem sírtam, hogy ott az én nagy óvodás gyerekem, aki bátran fogja a csillagszórót.

 

Az ünnepség műsorral kezdődött, ami szuperaranyos volt. A gyerekek fantasztikusak voltak. Úgy láttam, Donát nulla darab verset mondott a többiekkel, de mentségére legyen mondva, hogy szinte az egész decembert betegeskedéssel töltötte a szoknyám mellett.

 



A műsor utáni vendégvárásra nagyon nehezen tudtuk ottmarasztalni, jött volna inkább haza. De végül a diós süti meggyőzte. A garázsban pedig kézműves kiállítás volt a gyerekek alkotásaiból, azt is nagy örömmel nézegettük végig. Eközben Donát az elfogyasztott kilónyi diós süteménytől gyakorlatilag cukorsokkot kapva rohangált a barátjával Botival a kiállítás azon területén, ahol épp nem volt semmi kiállítva.

 



Örülök, hogy együtt ünnepelhettünk az oviban a gyerekekkel, hogy láthattam Donátot szerepelni. Alig várjuk a következőt!