Szerencsére Donát étvágyával Pécsen sem volt semmi gond. Nagyon szuper etetőszéket vettünk neki, amiben úgy ül, mint egy kis fióka a fészekben. Zabálnivaló.
Egyetlen egy dolog nem jött be neki a kaják közül, ez pedig a cukkini volt. Mivel gyakorlatilag egyáltalán nem volt hajlandó normálisan enni belőle, viszont a kanál egyszerűen ellenállhatatlanul vonzó volt adtam neki egyet, hátha nem nyomja le a torkáig.
Nagyon ügyesen ment a dolog. Egészen addig hagytam a próbálkozást, amíg gyakorlatilag a homlokán is cukkini volt.
Az ebéd utáni ivás viszont már nagyon profi volt.
Annyira jó étvágya van Donátnak, hogy nem tudom kiszúrni a szemét egy almával uzsonnára, mert egy óra múlva nem bírunk vele. Így ezalatt a másfél hét alatt sokat ugorttunk hozzátáplálás témában is. Eszik mostmár ez a Cukiság joghurtot, túrót, szilvát, tésztát, kekszet. Szóval azt mondom, hogy a fújós főzelékek kivételével bevezettük az összes "kritikus" dolgot (úgymint glutén, és tejtermék). Lekopogom, de eddig semmi baja nem lett, semmire nem volt érzékeny. És tényleg minden nagyon ízlik neki.
Még a répa is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése