Donát irtó izgatott volt. Vettünk ropit meg üdítőt, hogy autentikusan tudjunk utazni. Éppen elértük a vonatot, így a várakozás sem vette el a kedvünket.
Székesfehérvár pont olyan távolságban van, ami pont elég a vonatozásból. Ahogy megérkeztünk konstatáltam, hogy szuper, hogy idáig eljöttünk, csak kár, hogy nem tudjuk hogyan tovább. Illetve kinéztem ugyan egy buszt, de arra több, mint fél órát várni kellett volna a 30 fokban. Szóval egyszerűen fogtunk egy taxit és taxival kirándultunk tovább a várig. Szerintem ez jó döntés volt, mert A.) vagy tényleg messze van az a nyamvadt vár a pályaudvartól, vagy B) mindkét taxis egymástól függetlenül csapott be és vitt minket városnéző körútra.
A vár nagyon szép volt, és érdekes. Hosszan ott lenni nagyon tömény, és akkor már kicsit kezdi megterhelni az ember érzékszerveit a sok látnivaló. Persze Donát élvezte nagyon, mindent megnézett, mindenre kíváncsi volt, és mindenhova felmászott legalább hatszor.
A várnézés után még megebédeltünk az utca túloldalán, majd visszataxiztunk a vasútállomásra. A hazaút már nem volt annyira szuper, mert a Balatonról jövőkkel tele volt a vonat, így kénytelenek voltunk pár totál kába, valószínűleg még teljesen részeg francia diákkal megosztani a négyes ülést. Ennek senki sem örült. Én főleg azért nem, mert Donát Kelenföldig kizárólag az ölemben volt hajlandó ülni.
Szerintem máskor is megyünk, úgyhogy útvonaljavaslatokat számtalan mennyiségben szívesen veszünk :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése